Alapszabályzat
I. Általános előírások
1. Alapítás
(1) Jelen okirat révén az 1-es mellékletben megnevezett személyek non-profit román jogi személyként működő egyesület létrehozását határozzák el, a Románia és Magyarország közötti gazdasági kapcsolatok elősegítése céljából (a továbbiakban a Kamara).
Az egyesület a román jog szerint jön létre és tevékenykedik.
(2) A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (a továbbiakban MKIK) külső magyar kereskedelmi kamaraként ismeri el a Kamarát. A Kamara a MKIK-val együttműködve folytatja tevékenységét, amely a Kamara tiszteletbeli tagja. Az MKIK-val kötendő, elismerésre vonatkozó egyezményt, valamint a rendkívüli tagságra vonatkozó kérelmet a Kamara formális létrejöttét követően kötik meg, illetve nyújtják be.
(3) A MKIK pénzügyi támogatást nyújt a Kamara számára, a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumon keresztül, évente folyósítandó összegek formájában.
2. Elnevezés
(1) A Kamara elnevezése Karpatia Román-Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, a román Igazságügyi Minisztérium által 40575 sz. alatt 2006.03.06-án kiadott, az elnevezés létét és felhasználhatóságát igazoló okirat szerint.
3. Székhely
(1) A Kamara székhelye: str. Horea nr. 3, Kolozsvár/Cluj-Napoca, Kolozs /Cluj/ megye, Románia
(2) A székely az országban bárhova költözhet, az Elnökség határozata alapján.
4. Az egyesület működésének időtartama
Az egyesület működésének időtartama korlátlan.
5. Az egyesület céljai és célkitűzései
(1) A Kamara elsődleges céljai a következők:
a. a Magyarország és Románia közötti gazdasági kapcsolatok elősegítése, a magyar és román érdekeknek megfelelően;
b. a Kamara tagjainak érdekképviselete
c. a Kamara céljainak teljesítését elősegítő és ezekkel összhangban levő szolgáltatások nyújtása.
(2) Céljainak megvalósítása érdekében a Kamara célkitűzései a következők:
a. tájékoztatás és tanácsadás, elsősorban szakértői véleményezések, piackutatások és jelentések készítése;
b. a két országbeli partnerek gazdasági kapcsolatainak fenntartása és fejlesztése, közvetítői szolgáltatások;
c. a két országbeli érdekelt gazdasági körök kapcsolatainak kezdeményezése és fenntartása;
d. a két országbeli partnerek gazdasági érdekeinek védelme a romániai vagy magyarországi kormányzati hatóságok, közhatalmak és egyéb intézmények előtt;
e. a romániai és magyarországi gazdasági légkörre vonatkozó adatok gyűjtése és terjesztése, valamint a gazdasági és gazdaságpolitikai helyzet állapotára és fejlődésre vonatkozó adatok terjesztése különböző kiadványok révén (kötlevelek, éves jelentések, egyéb kiadványok);
f. összejövetelek, mint például szemináriumok, szimpóziumok, beszélgetések és sajtótájékoztatók szervezése, valamint ezeken való részvétel, a Kamara céljainak megfelelően;
g. a két országban történő értékesítés, beszerzés és befektetés lehetőségeinek felkutatása;
h. szakmai képzésre vonatkozó tájékoztatás, a kétoldalú gazdasági kapcsolatokban résztvevő kereskedelmi társaságok érdekeltsége szerint;
i. a kétoldalú gazdasági kapcsolatokban résztvevő társaságok között fellépő jogviták tárgyalásos úton történő rendezése;
j. a társaságok képviselete kiállításokon és gazdasági reklámtevékenység során;
k. az (1) pontnál megjelölt célok teljesítésére vonatkozó egyéb törvényes tevékenység.
(3) A szolgáltatásokért fizetett díj ellenében a Kamara a tagságához nem tartozó személyek érdekeit is támogatja.
(4) A Kamara a két ország vállalkozóinak közös érdekében tevékenykedik. Ezen szándéka a Kamara szerveiben is kifejezésre jut.
(5) A MKIK-val folytatott egyeztetés révén a Kamara jogi személyiséggel rendelkező társaságokat alapíthat, céljainak megvalósítása érdekében.
(6) A Kamara nem folytat semmiféle politikai tevékenységet, kizárólag céljainak megvalósítása érdekében tevékenykedik.
6. Az egyesület kezdeti vagyona és finanszírozása
(1) Az egyesület kezdeti vagyona 25 000 RON, amely 7147,34 EUR egyenértéke (a Román Nemzeti Bank által 2006.03.01-jén közzétett 1 EURO = 3,4978 RON árfolyam szerint) és amely az alapítók hozzájárulásából származik. A Kamara az OTP Románia Rt. Banknál nyitott számlára fogja befizetni kezdeti vagyonát.
(2) Az alapítók egyenlő arányban járulnak hozzá a kezdeti vagyonhoz.
(3) Céljai megvalósítás érdekében az egyesület a 26/2000. sz., egyesületekre és alapítványokra vonatkozó Kormányrendelet 46-48. cikkelye értelmében pénzügyi eszközökben részesülhet, melyek elsősorban az alábbiakból állnak: tagdíjak, szolgáltatásokért fizetett díjak; a Kamara befektetéseiből eredő kamat és jövedelem; adományok; egyéb segélyek.
(4) A Kamara vagyonával az Elnökség és a Elnökségi tag ügyvezető (a továbbiakban ügyvezető) rendelkezik, közös megegyezés alapján.
A Kamara céljaihoz kötődő adományokkal és egyéb pénzügyi támogatásokkal való rendelkezési jog kizárólag a Kamara céljainak keretén belül érvényesíthető. Az egyesület tagjai nem jogosultak az egyesület vagyonához való hozzájárulásuk visszatérítésére.
(5) A Kamara felszámolásának időpontjában, az összes kötelezettség kiegyenlítése után fennmaradó vagyont, amely nincs különleges célokra kijelölve, a Kamara céljaival azonos vagy hasonló célt követő, illetve a Románia és Magyarország közötti gazdasági kapcsolatok elősegítéséért tevékenykedő, egy vagy több intézményre ruházzák át, a MKIK javaslata és a rendkívüli közgyűlés határozata alapján.
7. Felelősség
A Kamara kizárólag a vagyonával felel az elvállat kötelezettségekért. A Kamara kötelezettségeivel szemben kizárt az Elnökség tagjainak vagy a társaknak a személyes felelősségvállalása.
II. Tagság
8. Tagok
(1) A Kamara tagjai lehetnek alapító tagok, rendes tagok és tiszteletbeli tagok.
(2) Az alapító tagok és rendes tagok lehetnek természetes személyek, társaságok, közjogi vagy magánjogi szervezetek, jogi személyiséggel rendelkezők vagy anélkül, melyek székhelye Magyarországon vagy Romániában található és amelyek részt vesznek a Románia és Magyarország közötti gazdasági kapcsolatokban.
(3) Az alapító tagok a jelen egyesületet létrehozó tagok, akik elfogadják és aláírják a jelen alapszabályzatot. A Kamara működésének első 3 évében az alapító tagokra több feladat hárul, illetve több joggal rendelkeznek mint a tagok többi csoportja.
(4) A rendes tagok azon tagok, akik a Kamara megalakulását követően kérvényezik és megszerzi a tag minőséget.
(5) A tiszteletbeli tagok azon tagok, akik jelentős mértékben hozzájárultak a román-magyar gazdasági kapcsolatok fejlesztéséhez és a Kamara többi céljához. A tiszteletbeli tag minőség a közgyűlésen jelenlevő vagy képviselt tagok kétharmados többségű szavazata alapján ítélhető oda.
9. Tagság megszerzése
(1) Az írott tagsági felvételi kérelmet az Elnökség és az ügyvezető bírálja el közösen. Az Elnökség felhatalmazhatja az ügyvezetőt, hogy döntsön a tagfelvételről. A felvételre vonatkozó határozatot írásban közlik a kérelmezővel.
(2) A tagság a felvételi kérelem jóváhagyása pillanatában lép életbe. Nem alkalmazható jogi követelés a tagság odaítélésére. Úgyszintén nem követelhető a tagság elfogadására vagy visszautasítására vonatkozó határozat indoklásának közlése.
10. Tagság megszűnése
(1) A tagság megszűnése a tag halála, kizárása, feloszlatása vagy a vagyoni helyzetében bekövetkezett egyéb jelentős változás esetében következik be.
(2) A tag kilépése a Kamarából csak a pénzügyi év végén lehetséges, írásbeli kilépési nyilatkozat alapján. Az írásbeli kilépési nyilatkozat az ügyvezetőnek kell megküldeni ajánlott levélben, a pénzügyi év lejárta előtt legalább 3 hónappal. Az éves tagdíj fizetésnek elmulasztása a második értesítéstől számított 3 hónapon keresztül egyenértékű a kilépési nyilatkozat benyújtásával.
(3) A kilépési nyilatkozat benyújtása nem módosítja a pénzügyi év végéig a tag jogait és kötelességeit.
(4) Az Elnökség vagy az ügyvezető helyt adhat a 2. bekezdésben előírt 3 hónapos határidő elmulasztásával benyújtott kilépési nyilatkozatnak abban az esetben ha kilépési nyilatkozat benyújtásának indoklása megalapozott.
(5) Megalapozott indokok és a tagok kétharmados szavazat alapján az Elnökségnek jogában áll kizárni az egyesület tagját. Megalapozott indoknak számít elsősorban a Kamara érdekinek súlyos megsértése vagy az alapszabályzat előírásainak vétkes áthágása. A kizárás nem jogosít fel a folyó évben fizetett tagdíj vagy a Kamara vagyonához való hozzájárulás visszafizetésére.
11. A tagok és alapító tagok jogai
(1) A tagoknak jogukban áll részt venni a közgyűlés ülésein, kérvényeket benyújtani, illetve szavazati joguk van a következő bekezdés előírásai szerint.
(2) Egy szavazatra jogosultak mindazon alapító tagok, rendes tagok és tiszteletbeli tagok, akik befizették tagdíjukat. A jogi személyek vagy személyek társulásai törvényes képviselőik révén élhetnek a szavazati jogukkal.
(3) A szavazati jog írásos meghatalmazás révén ruházható át egy másik rendes tagra. A megfelelő meghatalmazásokat legkésőbb a közgyűlés előtt át kell adni az ügyvezetőnek. Egy személy nem képviselhet több mint négy tagot.
(4) A tagoknak jogában áll, hogy a Kamara révén támogatásban és tanácsadásban részesüljenek minden kérdésben, amely ennek céljaihoz kapcsolódik. Abban az esetben ha a szolgáltatások különleges költséggel járnak, a Kamara felszámolja a megfelelő költségeket és engedményben részesíti a tagokat. A különleges eseteket az ügyvezető által készített és az Elnökség által jóváhagyott bevételi rend szabályozza.
(5) Az alapító tagoknak jogában áll egy képviselőt kinevezni a Kamara első Elnökségében. A MKIK-nak kizárólagos joga van a Kamara ügyvezetőjének kinevezésére.
12. A tagok kötelességei
(1) A tagok támogatják a Kamarát céljainak megvalósításában. A tagok kötelezik magukat, hogy betartják az alapszabályzatot és alávetik magukat a Kamara vezető szervei döntéseinek.
(2) A rendes tagok éves tagdíj fizetésére kötelesek. A tiszteletbeli tagok mentesülnek a tagdíj fizetése alól. A tagdíjat a folyó év első félévében kell befizetni. A különleges esetekről az Elnökség által jóváhagyott, tagdíjakra vonatkozó szabályzat rendelkezik.
(3) A Kamara működésének első 3 évében az alapító tagok kötelesek az alapító ülésen meghatározott, növelt/kiegészítő éves tagdíjat fizetni.
III. A Közgyűlés
13. A Közgyűlés
A Közgyűlés a Kamara legfelső szerve.
14. Rendes közgyűlés
(1) A közgyűlés évente ül össze, május 31. előtti időpontban.
(2) A törvény által előírt feladatok mellett a közgyűlésnek kiemelt módon az alábbi feladatai vannak: a. az Elnökség tagjainak megválasztása, az ügyvezető kivételével, 3 éves időtartamra; b. az Elnökség, a pénztáros és a könyvvizsgáló/könyvvizsgáló bizottság jelentéseinek elfogadása; c. az Elnökség tagjainak visszahívása, az ügyvezető személyén kívül; d. az Elnökségnek vagyonkezelési felelősség alóli felmentése; e. a könyvvizsgáló/könyvvizsgáló bizottság megválasztása a minőséget betölteni jogosult személyek közül, akik Romániában a törvények szerint be vannak jegyezve; f. a rendes tagok írásbeli kérelmeire vonatkozó határozathozatal, kivéve a tagságra vonatkozó határozatokat; g. a tiszteletbeli tagok kinevezése; h. az alapszabályzat módosítása.
15. Rendkívüli közgyűlés
(1) Az rendkívüli közgyűlést a Elnökség határozata alapján hívják össze. A rendkívüli közgyűlést 6 héten belül kell összehívni abban az esetben ha ennek összehívását a rendes tagok legalább ötöde kérvényezi az Elnökségtől, megindokolva az összehívás szükségességét.
(2) A rendkívüli közgyűlés elsősorban a benyújtott kérvények felől, valamint a jelen szabályzat 31. cikkelye szerinti feloszlatásról.
16. Eljárások
(1) A közgyűlést az ügyvezető hívja össze, az elnökkel való egyeztetést követően. Az összehívás postán vagy elektronikus postán történő értesítés révén történik. A napirendi pontokat tartalmazó értesítést a rendes közgyűlés időpontja előtt legalább 4 héttel, illetve a rendkívüli közgyűlés időpontja előtt legalább 3 héttel kell elküldeni.
(2) A szavazati joggal rendelkező tagok javaslatokat tehetnek új napirendi pontokat illetően, amelyeket a közgyűlés időpontja előtt legalább két héttel az Elnökség elé kell terjesszenek.
(3) Az Elnökség tagjainak megválasztását illető írásbeli javaslatokat az ügyvezető számára megteheti bármely tag, vagy maga az Elnökség, legalább két héttel a közgyűlés időpontja előtt. A javaslatok abban az esetben tekinthetők érvényesnek ha a javasolt személy elfogadja a jelölést és teljesülnek a 12. és 18. pontban előírt feltételek.
(4) Az időben benyújtott javaslatokat az összes érdekelt tag megvizsgálhatja, a Közgyűlés időpontja előtt egy héten keresztül, a Kamara székhelyén vagy a Kamara internetes honlapján.
(5) A közgyűlést az elnök, illetve hiányában egyik helyettese vezeti.
(6) A közgyűlés kizárólag a napirendi pontokról dönthet. A napirendi pontok között nem szereplő, sürgős kérdések abban az esetben tűzhetők napirendre ha ehhez a jelen levő vagy képviselt tagok legalább kétharmada, de tagok számának legalább 51%-a beleegyezik.
(7) A közgyűlés akkor határozatképes, ha összehívása az alapszabályzat szerint történt, illetve az ülésen jelen van vagy képviselteti magát a tagok legalább 51%-a.
(8) A határozatokat a jelenlevő vagy képviselt tagok egyszerű szavazattöbbségével hozzák, kivéve azokat az eseteket, amelyeket illetően a jelen alapszabályzat másképp rendelkezik. Szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata dönt. A szavazat levélben történő leadása nem megengedett.
(9) A közgyűlés határozata alapján titkos szavazást lehet elrendelni. A titkos szavazás során bekövetkező szavazategyenlőség esetén a szavazás megismétlődik. Újabb szavazategyenlőség esetén a kérelem visszautasítottnak tekintendő. Személyek választása esetén a szavazás minden esetben titkos.
(10) A közgyűlés lefolyásáról, illetve a szavazás eredményéről jegyzőkönyv készül, amelyet az ülés elnöke és az ügyvezető ír alá.
IV. Az Elnökség
17. Feladatai
(1) Az Elnökség támogatja a Kamara célkitűzéseit, ellenőrzi a célok tiszteletben tartását és megvalósítását, meghatározza tevékenység irányvonalait és védi a Kamara tagjainak érdekeit. Az Elnökség a közgyűlés határozatai, valamint azon egyezmények alapján fejti ki tevékenységét, amelyek értelmében a MKIK elismerte a Kamarát, az 1. és 2. cikkelyek szerint.
(2) A törvény által előírt feladatok mellett a közgyűlésnek kiemelt módon az alábbi feladatai vannak: a. az elnök és az alelnökök, valamint a pénztáros megválasztása tagjai közül; b. jelentések készítése a közgyűlés számára; c. a tagdíj összegének, valamint a Kamara által végzett szolgáltatások ellenében járó bevételi rend meghatározása, az ügyvezető javaslatára; d. tagfelvétel és tagok kizárása; e. az ügyvezető által benyújtott munkaterv és éves mérleg jóváhagyása.
(3) Az Elnökség ugyanakkor illetékes minden olyan kérdésben, amely a jelen alapszabályzat szerint nem kifejezett módon a közgyűlés vagy az ügyvezető hatáskörébe tartozik.
18. Összetétel és megválasztás
(1) Az Elnökség tagjai azon személyiségek, amelyek tulajdonosi vagy vállalkozói minőségükben, illetve gazdasági társaságokban vezetőtanácsi tag vagy ügyvezetői minőségben magyar vagy román társaságokat képviselnek. Az Elnökség tagjai lehetnek a Kamara tagjaiként jegyzett társaságok, amelyeknek jelentős szerepük van a román-magyar kapcsolatokban. A tagként jegyzett társaságokat az általuk kijelölt képviselő képviseli az Elnökségben. Az Elnökség összetétele tükrözi a román-magyar gazdasági kapcsolatokban jelenlevő legfontosabb iparágakat. A magyar és román tulajdonú társaságok paritás alapján képviseltetik magukat az Elnökségben.
(2) A Kamara első Elnökségének megbízása 3 éves időtartamra szól, összetételét a 25 alapító tag képviselője alkotja, beleértve a MKIK által kijelölt ügyvezetőt.
(3) Az alapszabályzat értelmében a MKIK képviselője a Kamara Elnökségében egyben a Kamara ügyvezetője (a továbbiakban ügyvezető). Az ügyvezető kinevezése az Elnökségben meghatározatlan időre szól. Az ügyvezető munkakörének felszámolásáról, illetve a az ügyvezető díjazásáról a MKIK dönt.
(4) Az Elnökség összetételében helyet kap az elnök, 5 alelnök, pénztáros, ügyvezető, valamint a további tagok. Létrejötte időpontjában az Elnökség tagjainak száma 25, beleértve a ügyvezetőt is. A létszám maximum 30-ig növekedhet.
(5) Az Elnökség tagjait a Közgyűlés választja meg 3 éves időtartamra. Csak egy újraválasztás lehetséges. A fenti előírás nem alkalmazandó az ügyvezető esetében, akinek a tagságát az Elnökségen belül a jelen paragrafus 2. és 3. bekezdése szabályozza és akinek megbízása a MKIK-val kötött szerződésen alapul.
(6) Az Elnökség tagjainak megválasztását illető írásbeli javaslatokat az ügyvezető számára megteheti az Elnökség, illetve személyesen bármely tag, 14 nappal a közgyűlés időpontja előtt. Az Elnökség a Közgyűlés összehívására vonatkozó értesítéssel együtt küldi meg javaslatait a tagoknak.
(7) Abban az esetben ha egy elnökségi tag a megbízásának lejárta előtt vonul vissza, az Elnökség egy másik tagot választhat helyette a következő Közgyűlés időpontjáig, a 18 (1). cikkely előírásai szerint. Abban az esetben ha az Elnökségbe választott társaság Elnökségbeli, illetve kamarai képviselőjét hívják vissza, ezzel egyben a tag társaságok is kizárják az Elnökségből. Ebben az esetben az első két mondatnak megfelelő előírásokat alkalmazzák.
(8) Személyes, bizalmas információk.
19. Ülések, határozatok, jegyzőkönyvek
(1) Az Elnökség üléseit az ügyvezető hívja összes, az elnökkel való közös megegyezés alapján. Az üléseket az elnök vezeti. Az elnök akadályoztatása esetén az üléseket egy helyettes, vagy az ügyvezető vezeti. Az Elnökség legalább évente kétszer kellene összeüljön. Az Elnökség üléseire vonatkozó értesítést postán vagy elektronikus postán küldik ki a tagoknak, legalább 10 nappal az ülés időpontja előtt, megjelölve a napirendi pontokat. Különleges esetekben az ülés rövidebb időn belül, vagy szóbeli értesítéssel is összehívható. Az Elnökség megválasztását követően az első ülését rögtön a közgyűlés után tartják.
(2) Az Elnökség abban az esetben határozatképes, ha tagjainak legalább a fele jelen van.
(3) A határozatokat a jelen levő tagok egyszerű szavazattöbbségével hozzák. Szavazategyenlőség esetén az ügyvezető szavazata dönt.
(4) Az ügyvezető vagy ennek a képviselője jegyzőkönyvet készít az Elnökség üléseiről, amelyet megküld az Elnökség tagjainak. A következő ülésen a jelen levő tagok jóváhagyják és aláírják a jegyzőkönyvet, az esetleges javítások után.
20. Az elnök és az alelnökök megválasztása
(1) Az Elnökség egyszerű szavazattöbbséggel választ tagjai közül egy elnököt és öt alelnököt. Egy újraválasztás lehetséges. Az elnöki tisztséget felváltva egy román és egy magyar személyiség tölti be.
(2) Akadályoztatása esetén az elnököt a következő közgyűlésig az egyik alelnök helyettesíti.
21. A Pénztáros
Az Elnökség tagjai közül választja meg a pénztárost, aki a Kamara pénzügyi tevékenységéért felel. A pénztáros segíti az ügyvezetőt a költségvetés kidolgozásában, ellenőrzi a könyvvitelt és segédkezik a mérleg elkészítésénél.
A pénztáros Dunai Péter.
22. Tanácsadó Testület, regionális megbízottak, bizottságok
(1) Az Elnökség határozata alapján az elnök Tanácsadó Testületet hozhat létre a rendes és tiszteletbeli tagokból, amely testület az Elnökség munkáját támogatja. A Tanácsadó Testületnek véleményező szerepe van; összehívása és vezetése az elnök, illetve akadályoztatása esetén az egyik alelnök feladata. Működéséről az Elnökség által elfogadott működési szabályzat rendelkezik.
(2) Az Elnökség határozata alapján, egyes kérdések megoldása érdekében szakbizottságok létesíthetők a Kamara tagjaiból. A bizottságok vezetését az elnök által kinevezett tag biztosítja, aki jelentést tesz az Elnökségnek a bizottság tevékenységéről.
(3) Az Elnökség határozata alapján tiszteletbeli regionális megbízottak nevezhetők ki Magyarországon és Romániában, akik a Tanácsadó Testület tagjai.
23. Képviselet
A Kamara bírósági és bíróságon kívüli képviseletét az Elnök, az ügyvezetővel együtt, illetve az Elnök akadályoztatása esetében az egyik alelnök és az ügyvezető látja el. Meghatározott helyzetekben megengedett a kölcsönös felhatalmazás. Az általános vagyonkezelés kérdéseiben az ügyvezető egyedül képviseli a Kamarát.
V. A Kamara ügyvezetése
24. Az ügyvezető feladatköre
(1) A Kamara ügyvezetőjét a MKIK nevezi ki.
(2) Az ügyvezető illetékes és felelős a jelen alapszabályzat szerinti összes folyó intézkedésnek és az Elnökség utasításainak végrehajtásáért, valamint a MKIK-val között egyezmények betartásáért. Az ügyvezető különösképpen felelős a MKIK-val közösen meghatározott költségvetés kidolgozásáért és a folyó költségvetési ellenőrzés végrehajtásáért.
(3) A Kamara személyzetére vonatkozó kérdésekben az ügyvezető dönt. Az ügyvezető kinevezhet helyetteseként egy alkalmazottat, az Elnökség jóváhagyásával.
(4) Az ügyvezető és/vagy helyettese részt vesz a közgyűléseken, az Elnökség és a Tanácsadó Testület, illetve szakbizottságok ülésein.
(5) Az ügyvezető és a Kamara alkalmazottai a szigorú tárgyilagosság, pártatlanság és bizalmasság elvei szerint folytatják tevékenységüket.
(6) Az ügyvezetőnek vétójoga van minden olyan határozat ellen, amely nem egyezik az alapszabályzatban megjelölt célokkal, a MKIK-val kötött egyezményekkel, vagy nem tartoznak a Kamara jóváhagyott munkatervéhez. A kifogásokat szóban vagy írásban lehet közölni. A kifogások közlésének határideje a döntéshozatalt követő 30. nap. Az ügyvezető által megfogalmazott kifogás az illető határozat semmisségét vonja maga után.
(7) Az ügyvezető jogosult arra, hogy megtegye a Kamara működéséhez szükséges összes törvényes intézkedést, végrehajtsa a megfelelő kifizetéseket, beleértve a banki meghatalmazásokat és a meghatalmazás átruházását.
VI. Pénzügyi év
25. Pénzügyi év
A pénzügyi év megegyezik a naptári évvel. Az első pénzügyi év a Kamara működésének első napján kezdődik és ugyanazon év december 31-én végződik.
26. Könyvvitel
A Kamara a román pénznemben vezeti nyilvántartásait. Ezzel párhuzamosan, saját célokra EUR pénznemben is lehet vezetni egy nyilvántartást.
27. A számvizsgáló / Számvizsgáló bizottság
(1) A számvizsgáló / Számvizsgáló bizottság feladata a nyilvántartások, könyvviteli iratok és az éves mérleg ellenőrzése.
(2) A számvizsgálót / Számvizsgáló bizottságot a közgyűlés választja meg 1 éves időtartamra. A Számvizsgálót / Számvizsgáló bizottság tagját a hivatalosan elismert könyvvizsgáló társaságok közül kell választani. A Számvizsgáló bizottság páratlan számú számvizsgálóból áll, akiknek többsége tagja kell legyen a Kamarának. Az Elnökség tagjai nem végezhetnek egyetlen tevékenységet sem, amely a számvizsgálók feladatkörébe tartozik.
(3) A számvizsgáló / Számvizsgáló bizottság minden év december 31-én az általa aláírt jegyzőkönyv révén állapítja meg a pénztár és a bankszámlák helyzetét. Az éves mérleg ellenőrzését illetően írásbeli ellenőrzési jelentés készül. Az ellenőrzés eredményét rendes közgyűlés során ismertetik a tagokkal.
(4) A számvizsgáló feladatai a 26/2000. sz. Kormányrendelet 27. cikkelye által előírt feladatokkal és a hatályos könyvelési rendelkezésekkel egészülnek ki.
(5) A kinevezett számvizsgáló SOCACIU NICOLAE hiteles könyvvizsgáló, lakhelye: személyes, bizalmas információk.
VII. Az alapszabályzat módosítása
28. Az alapszabályzat módosítása
(1) A jelen alapszabályzat az Elnökség vagy a szavazati joggal rendelkező tagok legalább negyedének javaslatára, a közgyűlés határozata alapján módosítható. Az alapszabályzat módosítására vonatkozó határozatokhoz a jelen levő vagy képviselt, szavazati joggal rendelkező tagok kétharmados többségű szavazata szükséges. Az alapszabályzat 1(2), 5, 6(4), 17, 18, 23, 24, és 30 cikkelyeinek módosításához szükséges a MKIK képviselőjének, illetve a Kamara ügyvezetőjének hozzájárulása.
(2) A alapszabályzat módosítása a 26/2000. sz. Kormányrendelet 33-34. cikkelyei szerint, valamint ennek alkalmazási szabályzata szerint történik.
VIII. A Kamara tevékenységének kezdete
29. A Kamara tevékenységének kezdete
A Kamara alapítása időpontjától kezdi el tevékenységét.
IX. Együttműködés a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával
30. Együttműködés a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával
(1) A Kamara ügyvezetőjét a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara nevezi ki.
(2) A Kamara és a MKIK együttműködésének további feltételeiről egy külön szerződés rendelkezik.
X. A Kamara feloszlatása
31. A Kamara feloszlatása
(1) A Kamara feloszlatásáról csak az erre a célra összehívott rendkívüli közgyűlés dönthet. A feloszlatási kérelmet az Elnökség vagy az alapító és rendes tagok legalább harmada nyújthatja be írásban. A feloszlatási kérelmet az Elnökségnek nyújtják be írásban, amely a kérelem kézhezvételétől számított 4 héten belül össze kell hívja a rendkívüli közgyűlést. Az értesítés meg kell jelölje a rendkívüli közgyűlés célját.
(2) A rendkívüli közgyűlés akkor határozatképes ha a szavazati joggal rendelkező tagoknak legalább a fele jelen van vagy képviselteti magát. A feloszlatási határozatot a jelen levő vagy képviselt tagok kétharmados többségű szavazatával hozzák meg. A fennmaradó vagyon átruházásának kérdéséről a jelen alapszabályzat 6(4) cikkelye szerint a közgyűlés dönt a tagok egyszerű többségű szavazata alapján.
XI. Végső rendelkezések
32. A tagok jegyzéke
(1) A Kamara új tagjainak, valamint a jelen alapszabályzat szerint tagdíjak befizetésének nyilvántartását a tagok belső jegyzéke tartalmazza. A tagok bármikor megvizsgálhatják a jegyzéket, amelyet az Elnökség minden negyedév végén naprakész állapotba hoz.
(2) A tagok belső jegyzékén kívül az alapító tagok személyének változásait az Igazságügyi Minisztérium által őrzött Egyesületek és Alapítványok Jegyzékébe is bejegyzik.
A jelen alapszabályzat 30 (harminc) eredeti példányban készült és a mai napon, 2006. március 10-én lép életbe, hitelesítésének napján.
Az alapító tagok aláírása, olvashatatlan aláírások.